2010. augusztus 2., hétfő

Veszprémi utcazene fesztivál 2010


A délután felkelő nappal ébrednek a város zenemalmai. A homokóra Kronosz-fúrta résén átpréselődő kvarcszemcsék ragasztják magukra a muzsika felharmóniáit, hagyva örökül tudatunkban boldog emléküket. Az ellenség, hétköznapi szürkeség formájában közelít, de van megoldás, kiált fel a tudat mélye, és már suttogja is a receptet. Nyári gyümölcsök buggyantott levének párlata a jobb kéz markolatában, a balban ’Árkomlész’, a nagy söristen főzete. Mindezeket a testhez keverve repülnek a vérrel az agy felé, hogy ott leverhessék Kronosz igáját. A pohár helyett már az időtestű teret tartva a kézben, képlékenyen nyúlik el a tér, készségesen kínálva fel magát az újabb zenei örömök befogadására.

A belváros engedte magára húzni a szabad muzsika hangját és a maszk jól áll neki.
A muzsikáét, amely esőtől fojthatatlanul csak hangzik a padokról, a muzsikáét amely határtalan..."


Emelem virtuális kalapom blogom olvasói előtt! Ahogy a nap sugarai enyhültek,a szabadtéri mókák is elcsitulnak,  tökéletes alkalom ez hogy blogomat tovább gömbölyítsem.  A temérdek izgalmas történés mellett, persze nehéz kiválasztani hogy miről is írjak. Végül hosszas dilemma után esett a választásom az időben soron következő eseményre azaz a Veszprémi utcazenére. Így hát szedjük most ráncba, illetve blogba ezt az esetet..
 Ha egy riporter megkérdezne hogy miről is lett számomra emlékezetes a 2010-es Veszprémi Utcazene Fesztivál valószínüleg ezt felelném: Az idei utcazene is hozta a kötelező formai elemeket, volt itt minden amiktől azt mondjuk  hogy ide jövőre is visszajövünk. Egyik alkotó a menetrendszerű szerelmi dráma, másik a hangulatos zene, hogy végül mindig odaértünk ahová szeretünk volna. Az igazi nyalánkságokat azonban csak címszavakban tudnám megfogalmazni: Mormon letámadós, rámpán elseggelős (pontosabban elkönyöklős-esni tudni kell),homokórás fotózós, csajnézős, quimbire tolakvós, aztán körülzárós, 300-as kitőrős, pufforgós-kólázós, "Temetőbe" belátogatós, morgós Petyás, evészetes plázázós, hajnalig maradós, buszra feltolakvós, buszon alvós, másnapi vegetálós.
  Azt hiszem hogy a fesztivál idén is odatette magát, hogy a nyár egyik meghatározó eseménye legyen, s bizony ha Isten is úgy akarja, akkor jövőre ugyanitt ugyanekkor. Most pedig nézzük meg kibontva az eseményeket, elejéről a végéig.

Az egész történet ott kezdődik hogy elérkezett a várva várt nap július 14.-e. Még szinte ki sem hűlt az ágy Kedvesem itt tartózkodása után, máris eljött a következő nagy esemény, a Veszprémi Utcazene FEsztivál nyitónapja. Lelkes olvasóim bizonyára tudják hogy évről évre meglátogatjuk ezt a barátaimmal, nem meglepő módon most sem volt ez másképp.
  A rendezvényt persze mint minden mást hosszas szervezés előzte meg. Mindenki előtt először Kedvesemet kérdeztem meg, hogy a tavalyihoz hasonlóan, egy biturbó szivócsővet rákapcsolva, hajlandó-e idén velünk együtt átbulizni az éjszakát. Ezt az alkut miután megcsillantottam hogy utánna náluk tölteném a szabadság második részét, kis hezitálás után el is fogadta.
   Elégedettne morzsolgattam hát a tenyeremet, már csak a jól ismert csapatot kellet összetrombitázni erre a nemes napra. A dolgokat mint most is a könnyebb végéről fogtam meg így,másodszor Petyát érdeklődtem meg hogy idén is vállaljuk-e a kiküldetést, az éjszakai műszakot, majd másnap a buszra felfúrást, hazaérve pedig az egész napos növényi vegetációt.
Szerencsére Petya pajtás kapva kapott az ivászat lehetőségén, s mivel a szívében ő is szép emléket őriz erről a mókiról így egyből igent is mondott.

  Ezután megkerestem a B-közepet, értem itt a Bródys kemény magot hogy feltérképezzem szándékaikat. Mint jól tudjuk ugyanis a móka foka egyenes arányosságot mutat a társaságban előfordulók számától. Leegyszerűsítve ezt: Kis társaság, Kis buli, nagy társaság, nagy buli.
Eképp  vezetett utam Kuwi sashoz, aki közölte hogy ők biza szombaton látogatják meg a fesztivált, ezen aztán kicsit el is szontyolodtam, mert hát kettecskén még sem lehet akkora dajdajt véghezvinni. Öröm az ürömben hogy így legalább nyugodtan élvezhettük volna a lányok, nevezetesen Julcsi és Viki társaságát.
  A szervezés egészen szerdáig, a fesztivál nyitónapjáig húzódott. Az utolsó pillanatban még Nándi telefonszámát is sikerült megszereznem, és meginvitálnom. Azonban mivel a munka nem férfi nemi szerv,nem állhat napokig, így Nándi sajnos idén nem tarthatott velünk. 
   Miután már naggyából képbe kerültem hogy ki jön és ki sem, elkezdtem készülődni. Ez az átlagosnál hosszabbra nyúlt, mivel az útitervben szerepelt hogy meglátogatom Kedvesemet is, pontosabban a fesztiválról együtt térünk haza hozzájuk. Így hát előástam a hátitáskám, s megtömtem mindenféle felszereléssel ami egy veszprémi, balatonfüredi túrához kell. (A Füredi kiruccanásról majd később szólok.)
  Végül minden flikk-flakk,gond nélkül sikerült összepakolnom, s már már meg is nyugodtam, amikor anyu érkezett haza a munkából. Ő aztán rám is csapott a "Hova mész?", Miért kell neked elmenned megint, stb.. kérdésekkel. Ez aztán le is törte a jókedv szarvaimat, s már már semmi kedvem nem volt az egészhez. De mivel hangulatesésemnél a makacssságom jóval nagyobb, így azért mégis útnak eredtem.
  A faluba érve aztán tovább rombolódott lelki kedélyállapotom, mert Kedvesem felhívásakor szembesültem azzal hogy neki a strand fontosabb mint hogy együtt legyünk. Holott előre megbeszéltünk minden részletet. Ez azért is sarkalattos pont számomra, mert egyrészt nem az első ilyen eset (előző bejegyzés) másrészt pedig mert kapcsolatunk hajnalán az első veszekedés is ebből pattant ki. (Akkor én voltam a ludas).
  Miután tudatosult bennem hogy Neki bizony nem füllik hozzá(m) a foga, kicsit elszomorodtam, de magamhoz képest visszafogva hevességem, igyekeztem lereagálni a helyzetet. Persze a lelkem mélyén nagyon bántott ez az egész. A buszon aztán remek alkalmam nyílt a tervet újratervezni, s felkészíteni magamat a hajnalozásra, és hogy a rendezvény ezúttal sem a szerelemről fog szólni.
  Ajkára érve első utam a Zenit nagy ABC-be vezetett, ahol örömmel szembesültem ajka város reneszánszával, hogy milyen "szépen" megújították a sétáló utcát. Örömmel szemléltem hogy az út közepére sikerül elhelyezni egy órás hőmérős oszlopot, s számomra már tényleg csak az "interaktív" szökőkút hiányzott a tökéletes városi képpből. Talán pár hónap múlva már az is fellelhető lesz :P
   A gyors nagybevásárlás után aztán elindultam megkeresni Petyát, aki épp velem szembe jött, hasonló célból mint amiből én távoztam a Zenitből. S mivel már javában kortyoltam az XSpirit spirituális energiáját, így jobbnak láttam kinnt megvárni.
  Miután Petya is bevásárolt, elindultunk a puszpályaudvar felé, mert a Veszprém 'faluba' tartó busz hamarosan begördült. Szerencsés helyezkedésünk lévén mi szálltunk fel és foglaltunk helyet elsőként a hiper szuper volvó buszgépjárművön.
  Miután a busz mondhatnám hogy zsúfolásig megtelt ifjoncokkal, kis késéssel el is indultunk az útra. Az út mint mindig most is jó hangulatban tellt, bár humormorzsák helyett főleg az elmúlt időszak történéseit beszéltük át. Petya például elmesélte ahogy a legutóbbi bulin rámoccant valami fehérnép. Erre csak azt tudom írni hogy Petya a nők nem kérdeznek semmit alaptalanul/hátsó szándék nélkül, főleg ha az alakjukról van szó.
   Útközben aztán feltettem a ius murumarndi lemezt, miszerint Kedvesem csúfosan átejtett, s hogy nem is értem hogy lehet ilyet csinálni. Mihelyt befejeztem  a litániámat, váratlanul fel is hívott Kedvesem, a békítés jegyében. Azonban ez nem igazán használt, így hosszasan de elég hűvös hangulatban beszéltünk, s mindketten állítottuk hogy nekünk van igazunk.

   Miután aztán letettük a telefont, hamarosan megérkeztünk Veszprémbe. Leszállván a buszról, első utunk a Plázába vezetett, mondhatnám hogy rutinszerűen, mert ha utcazene akkor mindig kajálni kell valahol. Ezúttal Petya a kínai büfét választotta e célra. S miután kikérte a csirkéjét el is helyezkedtünk egy jópofa asztalkánál. S míg PEtya falatozott, beszélgettünk. Egészen addig míg Kedvesem ismét fel nem hívott, a békülés szándékával. Ezen a telefonbeszélgetésen melyben az igen, nem szavak sokat hangzódtak, Petya csak jókat derült. Minden esetre a végén megállapodtunk abban hogy Ő nem jön be az utcazenére, én pedig nem megyek hozzájuk. Mialatt mi tisztába tettük a dolgokat, Petya is végzett a falatozással, így elindultunk bevásárolni a közeli CBA-ba.

  A vásárlás során két míves energiaital-t is sikerült becserkésznem, amik eddig hiányoztak a gyűjteményemből. Petya pedig betankolt lélekerősítő sörökkel, szám szerint két kőbaltással.

  S miután a zsákunkban volt a mákunk, elindultunk a központ felé, megnézni a hömpölgést a belvárosban. Félúton járhattunk amikor egy jól szituált Mormon hittéritő, vagyis szektás megállított minket és meg szeretett volna minket győzni a mormon hitközösség erényeiről. Mikor megértettük hogy mit is szeretne nekünk elmagyarázni félig magyar félig tádzsik nyelven az ürge, már nem volt olyan vonzó ez az egész, így igyekeztük lekoppintani, azonban ez nem ment olyan egyszerűen.
  Végül jó negyed órás mormonizálás után, sikerült továbbállnunk, anélkül hogy mormonokká váltunk volna.
 
A mormonizmus olyan vallási mozgalom, ami tagjai szerint Krisztus egyházának visszaállításával kezdődött 1830-ban Joseph Smith által. A kifejezés elsősorban Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházára, annak tagjaira vagy kultúrájára utal, azonban tágabb értelemben használatos a kisebb mormon felekezetek megnevezésére is. A mormonizmus azt tartja magáról, hogy azt az egyházat állítja vissza, melyet Krisztus eredetileg alapított földi életében és amely később elveszett a földről.
A mormonizmus szerint Jézus mennybemenetele után is tovább vezette az egyházát az apostolain keresztül, akiket arra hatalmazott fel, hogy vezessék az egyházát halála után is. Az apostolok halála következtében, a papság, a felhatalmazás az Isten nevében való cselekvésre teljesen elveszett a földről, ami azt jelenti hogy azután senkinek nem volt érvényes felhatalmazása Istentől, hogy kinyilatkoztatást kapjon az egyházának a számára, hirdesse az evangéliumot, vagy elvégezze annak szertartásait, például keresztelést. Enélkül, a földi egyház egyre inkább eltávolodott a krisztusi tanításoktól, az eredmény a nagy aposztázia lett, azaz a földi egyház teljesen elszakadt Jézusétól, és Krisztus eredeti tanítását a korbeliek saját elképzelésük szerint eltorzították, ami a Szentírás félreértéséhez is vezetett. Így elveszett Krisztus egyháza, bár az emberek még mindig tanítottak Krisztusról és az evangélium szerinti életre törekedtek. Ezért volt szükséges Krisztus eredeti, igaz egyházának a visszaállítása. Ez a XIX. századi Amerikában történt meg a mormonizmus szerint, amikor vissza lett állítva Krisztus egyháza a teljességében.



Épp hogy tovább lépdeltünk a moromonoktól, máris megesett a második kalandunk. Amikor is kikerülvén a tömeget, meg persze némi dicsvágytól vezérelve szerényséem nem a lépcsőt hanem a rámpát választotta közlekedőül. Nem számoltam azzal hogy bizony bajom is származhat ebből, s mivel jó érzéssel rátapicskoltam az enyhén hosszú nadrágom szárára, ezáltal a tapadási surlódási együttható lecsökkent, én pedig egy szép kis seggest, vagyis könyököst perecelve érkeztem hanyatt. Szerencsére semmi komolyabb bajom nem történt, de ismét nem múlt el az utcazene baleset nélkül. (ugye emlékeztek még amikor az almabor felrobbant a kezemben). Miután feltápászkodtam s leporoltam magamat, óvatos léptekkel haladtunk tovább, a belváros felé, ahol már javában zajlott az élet.
  A programsátor átböngészes után, úgy határoztunk hogy először bebarangoljuk a színpadokat, majd valahol lecsüccsenünk s csapra verjük a hordóinkat. A tervet tett követte  s bebarangoltuk a dimbes dombos Veszprémet.
  Sétánk egészen a várig vezetett, ahol egy idő után a tömeg tolt minket előre, mert nekünk eszünk bogában sem volt a Quimbire jegyet venni. De hát mit volt mit tenni, muszáj volt menni menni. Végül a kordonhoz érve Petya elégelte meg hogy úgy jártunk mint Von Paulus 8-hadserege, gondolt egyet hátatfordított s kitört mint Zrinyi Miklós. (burjándzó költői hasonlatok.) Én pedig jó fegyverhordozóként meglovagoltam a Petya által ütött rést, s utánna siettem. Ekkor láttuk a második emlékezetes dolgot, a KGB táskarádiós hölgyeményt, akinél bizony nem csak a hátizsák volt formás. Mondtam is Petyának hogy a mormon vallás szerint is jóféle ágymelegitő vállna belőle. Persze nem vette a lapot.
   A várban tett röpke ámde elégséges látogatásunk után, a tavalyról jól ismert homokóránál pihentünk meg. S mivel a színpadon  egy egész jó zenekar  tépte a húrokat, így itt le is telepedtünk. Könnyítve batyunkon előbb egy szedvicset, majd egy jóféle hideg sopronit töltöttünk a bendőnkbe.
   Az itt játszó zenekar aztán annyira belopta magát a szívünkbe hogy jópár számot meghallgattunk tőlük.  Szerintem nagyon jóféle zenét játszottak, és ezt talán a táncoló, tomboló emberek száma is jól mutatta. Szóval azt kell hogy mondjam hogy az Óváros téren ismét klassz kis fellépő és közönség jött össze. Itt történt az is amikor egy ebugatta szúnyog trubadúrkodni, majd flörtölni kezdett a mobilommal.
  Ittlétünk alatt aztán készült jópár fotó, és néhány videói is, a teljesség kedvéért. Ízelitő gyanánt álljon itt néhány.

  Ahogy az este szépen alászállt, az általunk addigra már megszeretett zenekar is a mondadója, illetve az énekelnivalója végére ért, így hát szép lassan két visszatapsolás után elhagyták  a színpadot. Mi még kicsit öblögettünk a söreinkkel, a folytatást várva, majd amikor kiderült hogy az csak a holnapi napon lesz elindultunk, más zenekarok élvezése felé.
  Ballagásunk úgy esett hogy az egyik kis utcából betértünk a másik hasonszőrű kis utcába, s végül egy tisztáson kötöttünk ki, ahol a Kistehén tánc együttes játszott, s mivel Petya is nagyon bírja ezt az előadót így itt is elidőztünk kicsit. Sajnálatosan azonban épp a koncert végére sikerült ideérnünk, így jó két szám után véget is ért az itteni tartózkodásunk. Minden esetre a teljesség igénye nélkül itt is készítettünk pár képet.

Aztán úgy esett hogy a zenekar itt is befejezte a játékot, így mi is tovább eredtünk. Végül negyyed óra séta után, a Vár áruház előtt találtuk magunkat, ahol a hangulat elég tüzes volt. Itt ugyanis  tűzzsonglőrők szórakoztatták a népet. Engem ez, talán már szakmai ártalom miatt, a Diósgyőri acélkohóra emlékeztetett. Minden esetre szép látvány volt, számomra főleg a dekoratív hölgy tetszett, aki bizonyára nem ismeri a jól ismert nótát miszerint "a tűzzel játszani jaj nem szabad."
  A hasonlóság bizonyítására és a teljességre való törekvés miatt álljon itt néhány kép melyet ezen színpad környékén kattingattam.


Miután kilelkendeztük magunkat a produkción, ismét tovább álltunk, ezúttal a belváros nyüzsijébe pillantottunk be, itt különféle utcazenész csoportosulások szórakoztatták a népet, majd kissé lejjebb, egy harmonika együttes (ez hülyén hangzik) lépett fel. S mivel erre mindketten nyitottnak bocsátkoztunk, így letelepedtünk itt is. Itt aztán Petya is ismerősre lelt, bár máig nem tudom hogy kiféle miféle ürgével társalgott. Ekkortájt futott be Kedvesem utolsó sms-e mely azért valljuk be megbékítette a szívemet, vagyis talán az új napra való tekintettel már nem volt kedvem mérgelődni, ugyanis ha elfelejtettem volna mondani közben átléptünk egy napot.
   Ennél a színpadnál aztán a hölgy arzenál is feldúsult, ami remek lehetőséget kínált hogy játszunk "Ismered Petyát" játékot, azonban ő kevésbé volt partner ebben mint én. Szóval a játék és Petya grande csajozása is elmaradt, szóval szingli hölgyeim, nem csak a fehérvári kandór szívét lehet ostromolni.
   Miután a csajozás sikerén felbuzdultunk férfiasan tovább is álltunk, ekkor tévedtünk be a Panoráma terasz nevezetű helyre. Ez a hely a vár lábánál található, eldugott kis udvarban helyezkedik el. S mivel tetszett a hely légköre és a zene is, így beosonkodtunk.
  Mivel az udvarban található volt egy míves, jóképű kis teraszos csüccsenőhely, így oda pozicionáltuk magunkat. Itt leginkább a fáklyafény és az asztalra kihelyezett mécses fogta meg figyelmünk, nagyon érdekesen hatott a veszprémi éjszakában a "csak pozitívan" utat mutató fénysugár.
  Rövid itteni ücsörgés után, aztán mindketten szinte egy időben találtuk meg a tőlünk balra elhelyezett puffokat, így versenyfutásba kezdtünk azok elfoglalásába.
  A hadműveletet végül siker zárta, s lefoglaltuk a sarokban heverő eldugott kis puffokat, amelyek nagyon kényelmesnek bizonyultak. Itt aztán mondhatnám hogy a puffok felett aratott győzelmünk örömére ismét csapra vertünk egy-egy sört. Ami persze jóízűen lecsorgott a szomjúzó torkunkon.
  Miután már kényelmesen bemelegítettük a puffokat, szerénységem pedig az összes puff közül kiválasztotta a legkényesebbet, könnyed beszélgetés kerekedet. Ahogy Triesz tanár úr mondaná "Sör mellett csak nőkről és komolytalan dolgokról beszélünk", ezt a tanítást követve nálunk is ezek a témák kerültek elő. Jó két óra csacsogás után aztán a nosztalgia vonat is befutott a kettes vágányra, s előkerültek a régi bródys majd győri élményeink, amiken jó ízűen mosolyogtunk, vagy épp hahotáztunk. Persze az adagolás és a csevej mellé fényképek is dukálnak, amiket itt alant meg is tekinthettek.

Szóval beszélgettünk, fotózkodtunk és iddogáltunk, amolyan kellemes nyári hangulatban, szép lassan aztán a tömeg is rátalált a mi kis eldugott helyünkre, így egyre többen és többen lettünk.
  Ekkor határoztunk úgy hogy bejárjuk a hely belsejét is, megnézni hogy odabent van-e és miféle a fennforgás. Az elhatározás után a tettek mezejére léptünk, azonban bennt egy szokványos kis klubbhelyiséget találtunk, így hát nyomban vissza is iramodtunk a puffjainkhoz.
  Mivel a sörnek kezdett stoppot inteni a májunk, így átálltunk némi koffeines italra, előbb az utolsó Tiger energia italomat juttatam a gyomromba, majd megspékelve az élményt kólázásra vetemedtünk.
  Kólázás közben az idő is egyre jobban meglódult, így észbe sem kaptunk s hajnali két óra lett. Ezt azért emelném ki mert Kedvesem ezt az érvet vonultatta fel a fesztivál ellen hogy hajnali kettőkor nins semmi élet. Bár tényé s való hogy a tömeg nagy része ilyenkor már Árkomlész söristen előtt áldoz, de azért a kltúráltabbik és kisebb rész még ilyenkor is tombol. Szóval javában dokumentáltam az élet képeket. Petyán pedig kezdtek érződni a fáradtság első jelei, így hát jóféle puff ide, jóféle puff oda egy kis sétára invitáltam, mondván kukkantsunk be hol merre mi az élet.
  Így hát ismét jártunk egyet a városban. Az óváros tér ekkor már kihalt volt, és a várban sem volt már hamva sem a Quimbinek. Egyedüli élet jelét itt a "temetőnek" aposztorfált elektronikus színpad mutatta, de ez egyikünknek sem igazán jött be. Poén szinten annyit megemlítenék, hogy Petya megjegyezte hogy milyen vad lenne ha "Torda bé egy ilyen színpadon vegyvédelmi cuccban dj-kedne."
  Szóval a vár környékőrél tovább sompordáltunk érintve a Fortuna udvart, ahol szintén csend honolt, majd egy kis utcán keresztül eljutottunk a színházkertbe, ahol nosztalgikus emlékek törtek rám. De mivel a zene nem épp volt kedvünkre való, és a tömeg is nagy volt, így inkább visszafelé indultunk a jól megérdemelt puffjaink felé.
 
A séta után aztán visszatértünk ismét a várba, ahol puffjaink még szabadon vártak minket, így le is telepedtünk a számunkra kijelölt helyre. S azon kezdtünk el tűnődni hogy feltnne-e valakinek ha emez puffokat elbitorolnánk. Mivel az idő már szép lassan harapott a háromba, mi is kezdtünk elálmosodni, akumulátoraink szép lassan kimerültek, így a beszéd is szűkebb lett, s a duhajkodás is alábbmaradtt, leginkább csodálva figyeltük a még mindig energikusan ugráló embereket.  A pufforgás vége végül az lett hogy még egy kólát felhajtottunk, ami aztán kicsit vissza is hozta a szuflát. Szükség is volt az újratöltésre, mert a hely négy óra előtt kicsivel bezárt. Csalódottan így hát el kellet hagynunk puffjainkat. 
  Kicsit kedvtelenül, s álmosan így az Óváros térre helyeztük át székhelyünket, ahol bizony a kihelyezett köztéri padok, amik családom életében fontos szerepet töltöttek be, nem bizonyultak olyan kényelmesnek. Itt aztán Petya szépen ücsörgött, én pedig amolyan noszlopi kényelmesen elheveredtem. 
  Ekkor már tényleg nem sok élet mutatkozott a városban, egyedül a Szekuriti MANus védte a kietlen színpadot, vagy a tojtojt. Ez még vitatott kérdés volt számunkra akkor is most is. Minden esetre a legnagyobb csevejtémául ekkor az szolgált, hogy jövőre jobban kell logisztikázni, és egy szállóhelyiséget lebizniszelni. Persze ezt minden évben eljátsszuk, és a végén sosem foglalunk semmit, sőt a vonatot sem nézzük meg hazafelé :)
  Szóval magányosan ücsörögve töltöttük ezt az egy órácskát, azonban az eddigi utcazenéken már megmartenzitesedett szervezetünk ezt viszonylag könnyen elviselte. Bennem leginkább a menni vagy nem menni kérdéskör vívódott, s hogy hova is, hát Balatonfüredre. 
  Fél ötkor aztán elindultunk a pályaudvar felé, útközben aztán summáztuk az eseményeket egy videó keretén, amit itt közlök is, majd készítettünk még pár búcsúfotót.
  
  Kényelmes séta során 5 órakkor érkeztünk a pályaudvarra, így már csak 20 percet kellet várnunk az első hazafelé induló járatra. Bizonyára az idő is elfáradt ebben a nagy hajcihőben, mert ez a 20 perc a leglassabban vándorolt el. 
  Szép lassan a belvárosból felért a tömeg a pályaudvarra, szétrobbantva ezzel azon illuziónkat miszerint hazafelé idén nem lesz tömeg. Végül ugyan akkora tömeg kerekedett mint az előző évben, ebből is csak az következik hogy a tömeg állandó.
  A 20 perces várakozási idő alatt bennem is megszületett a döntés, hogy ígéretemet megtartva Füredre utazok. A végső megerősítés érdekében azonban felhívtam Kedvesem, aki minden bizonnyal örült az 5 órakkor befutó hívásnak. Minden esetre azt megállapítom hogy MAnóm hangja ébredés után is erotikus :)
   Petya ekközben új erőre, és poén szálra kapott, miszerint "El tudom képzelni mit fogtok csinálni hajnalban", és hogy milyen jó kis elfoglaltság az ha az "asszonyka" pizsomában vár, meleg ággyal :)
   Miután letisztáztuk a részleteket Kedvesemmel, Petyától is elköszöntem, s beálltam a füredi buszra kígyozó sorba. Itt aztán le is tenném a lantot, mert ez már egy másik történet.

Nem maradt más hátra mint hogy összegezzem az idei utcazenét. Idén is jól éreztem magam a megcsappant társaság ellenére, s idén is megvoltak azok az elemek ami nélkül nem lenne utcazene az utcazene. S idén is sikerült valami újat mutatnia, valami pluszt hozzátennie a városnak, a fesztiválnak vagy épp az embereknek, amitől azt mondom hogy jővőre ugyan itt ugyan ekkor (vagy épp máskor)
  A negyedik utcazene nagy szórásban beillik a sorba, de az eddigiekhez képest kicsit több pontot adnék neki. A végpontszám pedig nem más mint 9,78 pont. 
    Aki nem volt ott jövőre bepótolhatja, remélem neki kedvet csináltam, aki pedig ott volt tudja hogy miről beszélek. S azt is zokszó nélkül megérti hogy ezt nem lehet leírni ezt át kell élni. Szerintem a veszprémi utcazene fesztivál mindenképp különleges helyet érdemel az ember fesztiválnaptárában, még akkor is ha nem oly harsány mint egy Sound, vagy egy Volt. 
  Remélem jövőre is részt vehetünk/veszünk ezen a nagyszerű rendezvényen, s ami az idén kimaradt vagy épp elmaradt, azt jövőre lesz lehetőségünk bepótolni.
   
 Kedves olvasóim köszönöm hogy figyelmesen végigolvastátok a bejegyzésemet, amint időm engedi beszámolok a Füredi kirándulásról. Addig is legyetek türelemmel figyeljétek Petya blogját, a másik oldal szemszögének begyüjtése érdekében (bár szerintem csak szeptemberben vagy novemberben históriálja meg.) 
 A mihamarabbi viszontolvasásig élvezzétek a nyarat, egymás társaságát, a mini ruhákat, és a kirakatokat. Míg újra jelentkezek addig is gépzsííííír

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése