Üdvözlöm a kedves olvasóközönségemet! Mivel a mai napon egész napos áramszünet karcsúsította meg a munkanapom, így akadt egy kis plusz időm, hogy a internetes naplómat szerkesszem.
Szinte már mindent feldolgoztam a tematikából amit lehetett, de nem szóltam még azzal, amivel az egész kezdődött.
Így augusztus közeledtével akaratlanul is visszapillant az ember, hogy mit is csinált a nyár folyamán, ami már szinte el is telt. Ebben a gondolatkörben pedig igen előkelő helyen szerepel a most következő kis eszmefutattás, hiszen számomra itt indult a nyár. S mint ahogy a mondás is tartja minden kezdet emlékezetes. Ne is csépeljük tovább a szót, lássuk hogy eset meg a Balatonfüredi túrám.
Az idő kerekét egészen az utolsó héthez kell visszapörgetnünk. Amikor a csomagok már készen álltak, s még a HUHA projekt is derekát rúgta. Ezen a derűs csütörtöki napon, ami a naptárban a Vízi csata napjaként került említésre, úgy beszéltük meg Kedvesemmel hogy egymásnál töltjük a hétvégét.
Sajnos a jól elkészített tervbe, ismét belekeveredett az a homokszem, ami felborította az egészet. Nevezetesen az hogy Kedvesem a reggeli órákban, amikor én még a durmoljunk még öt percet és a "jajj menni kell mert elkésünk" állapot között félig éber állapotban forgolódtam, hogy Ő bizony a reggeli busszal hazasiet. Ennek a hirtelen újratervezésnek az okát máig nem tudom, de jobb is a múltat nem bolygatni, hisz úgyis csak a szépre emlékezünk.
Ahogy Hannibal Smith úgy én is "imádom ha egy terv sikerül", s mérhetetlenül ki tudok akadni ha valami/valaki áthúzza a számításaimat, főleg ha Bieder Zsolti bácsi az :) Kedvesem húzása egy klassz kis veszekedést eredményezett köztünk, melynek minden bizonnyal Larion érkezése vetett véget, így mit volt mit tenni elköszöntünk egymástól. Nyitva hagyva a a kérdést hogy a hétvégét együtt töltjük-e.
Végül aztán az egész napos mókulás, melyben nagy szerepe volt a fiúknak, főleg Bandinak, elfeledtette velem a reggeli eseményeket. Szép lassan lecsillapodtam, s elhatároztam hogy mégis elmegyek Julcsiékhoz.
Miután a gondolt megszületett egyből fel is hívtam arám, hogy tájékoztassam őt érkezésemről, s fel tudjanak rám készülni. (Bár nem tudom mennyire szükséges rám felkészülni, vagy hogy mennyire lehetséges)
Ezek után össze is pakoltam a batyut s elindultam a buszpályaudvar felé, ahol már várt a Balatonfüredre tartó menetrendszerű volán járat. A busz amolyan Balaton volánosan kényelmes volt, én pedig nagy lelkesedéssel vetettem bele magam az útba, ami előzetes várakozásaim alapján is hosszúnak bizonyult.
Minden esetre érdekes volt Győrből-Veszprémen keresztül Balatonfüredre utazni, ugyanis ezen a vonalon eddig még nem utaztam. Valahol út közben, amikor épp nem szundikáltam, találtam is egy nagyon hangulatos kis városkát, minek a buszpályaudvara nagyon megfogott. Azt is mondhatnám hogy az eddigi legszebb buszpályaudvar volt számomra, sajnos azonban a település nevét mutató táblánál még csukott állapotban volt a szemem.
Jó két és fél óra utazás után aztán szerencsésen meg is érkeztem Balatonfüredre, ahol Kedvesem szokásához híven várt rám.
Bár legszívesebben ráugrottam volna ott helyben, s csókokkal halmoztam volna el, a reggel történtek miatt nem tudtam így cselekedni. Ezek az érzelmi hullámok aztán meg is alapozták a lakásukhoz vezető út hangulatát. Aztán ahogy közeledtünk, a szomorkás, "büntető" kedvem egyre távolodott, végül pedig amikor átléptük a küszöböt már el is iramodott, messze a Bakonyon túlra.
Ettől kezdődően már abszolút a kellemes élmények domináltak, rövid ám élvezetes ott tartózkodásom alatt. Talán ezért, és mert a Balaton kis korom óta nagy hatással van rám, szeretek hozzájuk menni.
Miután köszöntöttem a Németh családod, gyorsan lepakoltunk, s átbeszéltük a délelőtt történteket, s persze bepótoltuk azt ami az üdvözlésnél kimaradt. A köszöntést aztán a vacsora követte, mivel az idő derekasan elrohant már. Kedvesem aranyosan tüsténkedett a konyhába, s bizony nagyon jól állt a kezében a fakanál. A szorgos munka eredményeként ízletes kis vacsorát készített számomra.
A falatozás után, kicsit beszélgettünk, majd családiasan megnéztünk egy filmet. Ez azért is volt számomra emlékezetes mert mi nem igazán szoktunk így családiasan leülni s filmet nézni.
A filmezés arra is rávilágított hogy milyen klassz dolog ha az embernek több testvére van, akkor ugyanis sosem unatkozik, mert egyikük biztos benne lesz valami közös programban.
A film után már mindketten, de főleg én eléggé fáradtak voltunk, így hamar nyugovóra is tértünk. A pénteki nap sajnos nem hozott sok változást az időjárás terén, kicsit nyálkás, kicsit borús nap köszöntött ránk. Így az előre eltervezett strandolás szóba sem jöhetett programként.
Ezt ellensúlyozva benti elfoglaltságot kerestünk magunknak, s mivel Julcsiéknál a lehetőségekhez képest sok mindent lehet csinálni, így hamar meg is lett a befutó program.
Persze mindez csak egy jól megkomponált reggeli után valósulhatott meg. S hogy miért mondom hogy jól megkomponált? Vannak akik vendégségben kevesebbet tudnak enni, én ennek pont a fordítottja vagyok, ugyanis vendégségben épp többet tudok enni. Szerintem ehhez azonban az is hozzá járul hogy vendéglátóim nagyon aranyosan kinálgatnak, s tényleg mindent megtesznek a reggeli megkomponáláshoz.
Reggeli után, a nappaliban telepedtünk meg egy kis családi tanácskozás erejéig. Ekkor figyeltem fel arra amit mindig is sejtettem, hogy Julcsi bizony kicsit hangyás. Ugyanis valahogy a házba befészkelte magát egy hangyaboly vagy inkább hangyafarm, ez nem kis rémületet keltett bennem. (kis kori félelmem ugyanis a hangyák, pókok,bogarak stb.)
Miután Ilka nyugtázta észrefigyelésemet az "Ajajj lebuktunk" felkiálltással, Julcsi próbálta megmagyarázni a hangyák eredetét, ez azonban inkább nem sikerült neki mint sikerült. A hangyakaland után aztán úgy határoztunk hogy megnézünk egy filmet ismét amolyan családiasan. A választást hosszas tanakodás előzte meg, végül a történelem jegyében az Anna Frank naplója c. filmre esett a többség óhaja. Számomra valahonnan ismerősen hatott a cím, de címekben sosem voltam otthon. Később derült csak ki hogy ezt a filmet már korábban láttam.
Bár a családban vegyes érzelmeket váltott ki ez a film, szerintem jó választás volt. Bár tény hogy egy Zongoristához vagy Schindler listájához szokott szemnek eléggé punnyadásos volt. Azt is észre kell venni azonban, hogy ez a film nem a sallangos Auschwitz felől közelítette meg a kérdést, hanem sokkal inkább a lélektani dolgok szemszögéből, a Végső Megoldás előtti helyzetről adott képet.
A film után aztán Julcsi bevezetett a Catan rejtelmeibe. Gondolom a művelt olvasóim már ismerik ezt a játékot. Számomra azonban merőben újszerűen hatott a "stratégiai társasjáték". Mint máskor most sem mehetünk el kritika, és dodi látásmód nélkül. Szerintem nem létezik olyan hogy stratégiai társasjáték, a játékgyártók akár mennyire is szeretnék meghódítani ezeket a rajongókat. Ez alól számomra a Catan sem volt kivétel, amibe annyi stratégia szurolt mint egy húzós Svindlibe.
Osszunk 10-10 lapot, a többi a talon. Az győz, akinek előbb elfogy a lapja A lapokat csukva kell egymásra rakni ásztól királyig (hetestől ászig).Az első játékos lerak egy lapot, és közli: ász. A második rárakja a 2-est.Ha nincs ilyenje, vagy húz (ha ez megfelelő, lerakja, ha nem, passzol), vagy mást rak le 2-esnek nevezve. Ha valaki csalásra gyanakszik, bemondja: SVINDLI.Ha valóban svindli volt, a svindliző fölveszi az összes lerakott lapot; de hanem, az veszi föl, aki bemondta a svindlit. A szenvedő alany tetszés szerint egytől vagy a svindli utáni laptól folytathatja.
Végül aztán úgy esett hogy Catan telepesei magával ragadtak, s már már morzsolgattam a gondolatot hogy én is beszerzek egyet. Gazdálkodj okosanhoz szokott szervezetemnek nagyon érdekesen hatott ez az új megjelenés, és ez az újfajta játékmenet. Szokatlan módón ezúttal előkelő második helyen is végeztem a játékban, ami minden bizonnyal hozzájárult a pozitív vízhanghoz. Legnagyobb sajnálatomra azonban Kedvesem nem örült velem a sikeremnek.
A játék során azt is megtapasztaltam hogy a Németh családban a győzelem a legfontosabb az ilyen játékoknál, s ha valaki hadi szerencséje épp kedvezőtlen fordulatot vesz, akkor abból nagy hiszti kerekedhet.
A társas nagyon jól illeszkedett a napba, s nagyon örültem hogy egy új élményt szerezhettem. Remélem a jövőben többször is lesz szerencsém játszani ezzel a játékkal, mert tényleg elnyerte a tetszésem.
A Catan telepesei egy háromszoros díjjal kitüntetett izgalmas stratégiai játék. A játék célja Catan szigetén megszerezni az uralmat. A telepesek megérkeznek a szigetre, és a sziget nyersanyagkészletét kihasználva megindul az építkezés. Minden játékos terveket készít és megpróbálja megszerezni Catan stratégiailag fontos területeit. A tervek megvalósításához azonban jó kereskedőnek is kell lenni, és előnyös üzleteket kell kötni.
A nagy startégiázás során aztán az idő is kereket oldott, és észbe sem kaptam és máris ebédidő volt. Ekkor elfogyasztottuk a finom ebédet, ami ismét új ízeket ismeretet meg velem. Véleményem szerint Julcsi anyukája nagyon jól főz, és mindig sikerül neki valami új ízt,ételt megismerkedtetnie velem. (Talán ezzel is magyarázható hogy mindig sikerül többet ennem náluk mint nálunk)
Ebéd után egy kicsit tv-ztünk Julcsival,majd a lányok úgy határoztak hogy lemennek bevásárolni a partra. Így Matyival kettesben maradtunk s mivel az idő még mindig kólikás volt, s a foci vb is ezerrel tombolt, így a szerb-német meccset kísérhettük figyelemmel, közben pedig egy jégkrémet is elnyaldostunk. Meccs nézés közben beszélgettünk, s kicsit oltottuk a másikat. Az idillnek a bíró fontoskodása és a szerb gól vetett véget. S mivel menet közben a lányok is megszaladtak, így inkább Julcsival visszahúzódva töltöttük a délutánt. A szoba berkein belül aztán sok minden hasznosat csináltunk, többek között elolvasgattam Julcsi Yoy magazinját, ami a Bródys-Gajdás időkből nosztalgikus hangulatokat pendített meg. Imádom az ilyen női/tini újságokat, egyszerűen nagyon sok hasznosnak beállított információt hordanak össze. Miután az újság nem kötött le minket tovább, úgy határoztunk hogy bebarangoljuk kicsit a vidéket. Így hát összecihelődtünk, s lementünk a közeli parkba, ahol egy játszótér is található. Mivel a mi időnkben nem igazán voltak ilyen játékok, így alaposan végigpróbáltuk az összeset. S persze a játékolásunkról most is készültek fotók. A legextrémebb játék számomra a pörgős hinta volt :) Bár ha kicsi lennék azon biztos félnék :P
Minden esetre szerintem aranyosan hatott ahogy két meglett felnőtt önfeledten ugrál a játszótéren :) Julcsi kedvence pedig minden bizonnyal a hinta volt. Hintázás közben a közkedvelt dolgokkal szórakoztattuk egymást, például a becsavarással, versenyhintázással, sőt Julcsi még egy hintából kiugró versenyen is diadalmaskodott.
A játszótéren össze is ismerkedtünk egy helybéli kissráccal, akivel Kedvesem aranyosan elbeszélgetett.Ebből is csak az látszik hogy mennyire ért a gyerekekhez. Bár a hintából kiugró versenyt azért nem kellet volna megrendeznie :)
Miután kellően kiugrándoztunk, sportoltuk magunkat, s a játszótér már nem kínált új nyalánkságot elénk, úgy határoztunk hogy tovább állunk. Utunk nem vezetett messze, ugyanis a park szélén felállítottak egy új Turul emlékművet, amit nekem okvetlenül le kellet fotóznom. Ezt követően Julcsi megmutatta hol játszottak kiskorukba. A Séd patak fölött aztán megtapasztalhattam a patak fölötti csókolózás izgalmait. Ezt követően még kicsit fotózkodtunk, majd haza galoppíroztunk. S hogy ne csak a szöveg állítson itt emléket lássunk pár képet.
Hazaérkezésünk után első utunk a szobába vezetett, útközben aztán összetalálkoztunk a gépelő Matyival, aki egyből kosármeccsre invitált minket. Ez már-már hagyománynak szelidülő szokás, ugyanis ha Julcsiéknál vagyok akkor általában dobunk egy kosár meccset. Ilyenkor Julcsival alkotok egy csapatot, s célunk természetesen mindig a győzelem. Mivel azonban a legutóbbi meccset megnyertük, most úgy határoztunk hogy nem játszunk olyan keményen. Ennek eredményeként ki is kaptunk :) de hát nem a győzelem számít ugye bár :)
A kosár után egy kicsit pihentünk, hintáztunk, s folytattuk a fotózást, fotózkodást, melynek eredményeként számtalan kép született.
A fényképsorozat után, még játszottunk egy nyulacska nevezetű labdajátékot. Amit nem igazán értettem hogy miért így hívnak, mert semmi köze nem volt az ugrifülesekhez. Ez a játék a 21-zéshez hasonló felfogású, a lényeg h be kell dobni a labdát a kosárba, és a többiek életét el kell fogyasztanod.
Szerencsére jól ment a játék, azt hiszem kezdem megérezni Julcsiék palánkjának pontos helyét, végül itt is a második helyen zártam a versenyt. A győztes ezúttal Ilka lett, ezúton is gratulálok neki.
Labdázás után aztán kicsit visszavonultunk Julcsival a szobájába, ahol ismét készült pár becses kép, vagy ahogy Petya mondaná "megy a kámaszutra". S mivel ez nekem nagyon tetszett, így a kép sorozat címéül ezt is adnám. A képsorozat azt az örökbecsű mondást is igazolja hogy "a pusziból ölelés az ölelésből csók a csókból bármi lehet. Kérsz egy puszit?"
A fotósorozat után, aztán leheveredtünk az ágyra, majd onnan a vendégszivacsra, ahol aztán elszenderültünk.Nem is tudom hogy nyomott el minket az álom, csak úgy jött, végül azonban nagyon kellemeset szundikáltunk egymás karjaiban. Egy kellemes kis fertályóra bólintás után, felüdülten ébredtünk, készen állva a vacsira.
Így hát rendbeszedtük magunkat s lebattyogtunk falatozni. Ezúttal az ebédről maradt szaftos hús és tarhonya volt a vacsi, megspékelve egy kis tésztasalátával. A tésztasaláta nekem különösen ízlett, mivel nem ettem még ilyet annak előtte. Így hát jó sokat burkoltam belőle, minek eredményeként meg is kaptam a haspók becenevet. Szerintem inkább a hascsiga lenne a megfelelő név, de hát ez csak az én véleményem.
Vacsi után aztán megnéztük a Barátok köztöt, majd a Vámpírnaplók cimű sorozatot. Ezek után pedig lepihentünk, mivel a szombati napra rengeteg program volt előirányozva. Így hát vessünk is számot a szombati nappal.
Julcsim mindenre gondolt, így szombatra sok sok programot tervezett be számunkra. A programdömping aztán a korán kelést is egyenes ágon vonta magával. Ébredés és nyújtozkodás után következett a reggeli elfogyasztása, majd ezek után az első programpont előtt kicsit tv-ztünk. Ezúttal nagy örömünkre egy dinós filmet sikerült találnunk, amit nagy érdeklődéssel figyeltünk. Sajnálatosan azonban nem sikerült a végére érnünk, mert indulnunk kellet.
A napi első programunk a tihanyi táj bebarangolása volt, ezt persze egybekötöttük Viki és barátja megismerésével. Így hát 11 felé elindultunk Tihany irányába. A túra nagyon kellemes volt, mert ezer éve nem jártam Tihanyban, legútóbbi emlékem Márton kollega ide vonatkozó írása volt.
Azt kell hogy mondjam hogy igaza volt, Tihany még most is nagyon szép és meghatározó atmoszférval légkörrel rendelkezik. Miután bebuszoztuk a települést, és kishijján eltévedtünk, szerencsésen megérkeztünk a találkoz helyre, ahol már Vikiék vártak minket.
Az üdvözlés és bemutatás után aztán célba vettük az apádságot, mert hát honnan máshonnan lehetne klasz képes emléket gyűjteni erről a nemes pillanatról. Szerencsére a túrához kellemes idő is járult, így jókedvűen és persze mosolygósan fotóztunk. Sajnos mivel az én gépem megadta magát, így Julcsiéval készültek a képek, talán ez magyarázza hogy a mennyiség biza nagyon megkurtúlt. Minden esetre miután mindkét párocska lefényképeztette magát, és a lányokról is készült közös kép, bebarangoltuk a tihanyi levendulás lankákat. Megcsodálhattam a Tihanyi Echo-t, a Kálváriát, és a számtalan múzeummá átalakított házat.
Végül egy klassz kis kör megtétele után beültünk a Stég nevezetű étterembe, melynek neve nem igazán tudom honnan eredhet. S mivel a gyomrunk korgása már delet jelzett így kikértük ételeinket. Vikiék a pizzára, mi pedig Julcsi ajánlására pizzás csigára szavaztunk. S mint kiderült jó választásnak bizonyult, mint ahogy a fél adag kérése is, ugyanis ettől a fél adagtól úgy belegtam hogy csuda. S ha pontoznom kéne az éttermet, akkor abszolút csak pozitív kritikákat adhatok:
Kiszolgálás 10/8,
Hangulat 10/10,
Étel:10/10,
Ízvilág:10/10,
Árak:10/8
--------------------
összesen: 9,2
A jó kritika mellett, egy ékes mintás szalvétával és egy poháralátéttel, no és persze egy kellemes emlékkel gyarapodtunk. Miután jó ízű beszélgetés keretében elfogyasztottuk az ételeinket, elköszöntünk egymástól. Vikiék hazafelé, mi pedig jó szokás szerint érmet préselni indultunk. Az érem préselés valamikor kapcsolatunk kezdetéhez köthető, ugyanis első együtt töltött hónapunk közepe táját meglátogattuk a győri karácsonyi vásárt, ahol ki volt helyezve egy ilyen érempréselő gépezet. Mondanom sem kell hogy Julcsival egyből préseltünk magunknak egy egy, persze egymástól különböző érmét. Ez az érme azért is fontos számomra, mert ez volt az első tárgyi emlékem a kapcsolatunkból.
Szóval mivel itt is láttunk jóképű érmepréselőket, így most is belevetettük magunkat a következő program előtt a préselésbe. Ezúttal egy Tihanyos érmével gazdagodtunk.
Miután végeztünk a paszírozással elindultunk a város alsó részére, ahol a Harley találkozó zajlott. Ez volt a nap második programpontja. Itt aztán kellően kicsorgathattam a nyálam a benzingőzt köpködő szebbnél szebb motorokra. Személyes kedvencem azonban mégis csak egy katonai álca"festéssel" díszített 250-es MZ volt vagyis lett, de a narancssárga Pannónia csillogása is nyomot hagyott bennem, a kellemes öblös hangjáról nem is beszélek..
Azt hiszem az ilyen jellegű programokra duplán igaz hogy nem igazán lehet leírni, hanem át kell élni, így erről sem tudok érdemben több szót ejteni. Ajánlom mindenkinek, tényleg nagy élmény. Helyettem azonban beszéljenek az eseményen készült képek, úgyis mindenkit az érdekel :D
A motorok elsuhantak az apátság alatt, ezután lefotóztuk az öreg tavat. Láttunk mi ott szürkemarha nyájat s jól bebarngoltuk a tihanyi tájat.
A séta a belső tóhoz zökkenőmentesen tellt, s útközben is sok érdekességet láttam. Észrevételeimet sajnos Kedvesem eképp nyugtázta: "Miért kell minden kacatot lefotóznod". Sajnos a számomra sokat, vagy érdekes mondandót hordozó dolgok számára kevésbé bizonyultak érdekesnek. Ezt a kisebb beszólást magamra is vettem. Minden esetre lelkes kattintgató módjára, tovább fotóztam az érdekesnek vélt tereptárgyakat.
Végül sikeresen eljutottunk a belső tóhoz egy kis(s) utcán, ahol épp a levendula fesztivál dúlt.Itt aztán be is pillantottunk pár portékába, de végül nem hoztunk semmiféle vásárfiát. Emelet láttunk itt szürkemarha nyájat, és lovacskákat is. Talán mondanom sem kell hogy a táj gyönyörű volt.
A Belső-tó közvetlenül a falu közelében található, csaknem kerek, víztükre nyílt. A Balaton szintjénél 26 m-el magasabban helyezkedik el, a vulkáni erupció lesüllyedt kalderájában. Egykor gazdag növény- és állatvilágáról volt híres. Az elmúlt évtizedekben ázsiai növényevő halfajok betelepítésével az eredeti növényzetet teljes egészében kipusztították, s az ott fészkelő madarak a Külső-tóra telepedtek át. A táplálékul szol gálónövényzet eltűnése után aztán a betelepített halfajok is kipusztultak, s azóta a vegetáció lassan ismét megerősödik. A Belső-tó ma kedvelt horgászterület. A Belső-tó partján egykor libákat legeltettek a tihanyiak, nemrégiben pedig egy kisebb szürke marha gulya került a tó déli oldalán húzódó legelőre. tó nyugati partjáró nézve régmúlt időket idéz a táj: a magyar szürke gulya mögött a Bencés Apátság kettős tornya, melynek képe szélcsendes időben visszatükröződik a vízen. A szürkemarhák szépen kezelik a számukra bekerített legelőt, azon egész évben rövid, de sűrű a fű. Itt volt hát az ideje a másik fontos gyeplakó, az ürge visszatelepítésének. A munkára 2003 nyarán került sor, s az ürge állomány azóta szépen gyarapodik.
Sajnos mi ürgéket nem láttunk, de azért pár fotót az említett tájról, és a gulyáról készítettünk. Fussuk hát át az ékes fotókat.
Miután kigyönyörködtünk magunkat a Toldi-i idillben elindultunk visszafelé. Út közben Manóm egy klassz kis erdei ösvényt is mutatott nekem. Az erdőben bandukolva azonban valami apró hülyeségen sikerült összekülönböznünk, ami Kedvesemnél a hisztizés jelenségét váltotta ki. Minden esetre ez a kis dühkitörése nagyon aranyos volt, s mituán mindketten majdnem elbrucskáztunk a sáros talajon, a partra érve hamar meg is békéltünk egymással. Azt hiszem nem jó haragba lenni szerettünkel, így jobb az ilyen konfliktusokat hamar rövidre zárni, s utat engedni a békitő ölelésnek :)
A parton még sináltunk pár képet, majd elindultunk hazafelé. A haza út már természetesen a béke teljes nyugalmában tellt, s ismét Kedvesemmel buszozhattam ami mindig nagyon jó érzés.
Miután haza értünk, kicsit uzsonnáztunk, majd ismét lepihentünk egy kicsit, mivel a nap utolsó programja még hátra volt. Ezen a kellemes szombati estén került ugyanis megrendezésre a Múzeumok éjszakája nevű rendezvény, aminek keretein belül, kedvezményesen lehetett a műzeumokat látogatni. Így hát kapva kapván az alkalmon mi is magunkba szívtuk a kultúrát. A Németh család és én együtt látogattuk meg a füredi múzeumokat. Ezek közül számorma a városi múzeum tetszett a lejgobban, mert sok érdekes dolgot mutatott meg. Talán ennek a múzeumnak volt a legbővebb a témaarzenálja. Már a nyitóteremben érdekes, maradandó emlékeket szereztem, ugyanis a kiállított hajó harangot nekem okvetlenül meg kellet ráznom, tapiznom. Miután aztán ékesen csilingelni kezdett, úgy tettem mintha nem is én lettem volna :) Ezt követően még három személy eljátszotta a csengős dolgot :) Szóval igaz a mondás hogy egy hülye...
A további termekben bepillantást nyerhettünk az Anna-bálok hajdani és mai viseletébe, történetébe, a füredi közlekedésbe, régi képeslapokon tekinthettük meg Balatonfüredet. Az első magyar kőszínházzal kapcsolatos bő információkat is szemügyre vehettük. Szóval nagyon sok dolgot láttam itt, és talán ez a múzeum állt a legjobban közel az én múzeum lelkületemhez. (ilyen szó tuti nem létezik :D)
Miután itt végeztünk megnéztük még a Jókai villát, ahol Matyival jól elhumorizáltuk a dolgokat. Tény hogy érdekes volt bepillantani a híres író rezidenciájába. Számomra azért is volt érdekes mert hát ugye az emlékezetes érettségin az Arany embert húztam ki.
A Jókai villa után, még megtekintettünk egy festménykiállítást ami nekem nem igazán jött be. Főleg a művész absztrakt képei, illetve a modern irányzat(ok). S mivel gondolataimat általában hangba is adom, így most is leszóltam a nagy művész munkáit, ezzel szét is tapicskoltam Julcsi virágait. Ennek következtében aztán eléggé morcos lett közöttünk ismét a hangulat. Szerencsére a tárlat végére megnyugodtak a kedélyek, s miután visszahoztam Julcsinak a begyüjtött szórólapjait, azt hiszem ő is megbékélt velem. A dolgunk végeztével aztán elnyaltunk még egy fagyit a parton, majd hazakocsikáztunk. Otthon aztán egy kis vacsi következett, majd az indulásra való tekintettel hamar lepihentünk.
Mivel az írásom hosszúra nyúlt, s a vasárnapi nap amúgy sem tartogatott számottevő történést, így ezt most nem fejtem ki részleteiben.
Összeségében: Ahogy az lenni szokott a Balatonfüredi kiruccanásom hozta a szokásos kötelezőt. Ismét számtalan maradandó élménnyel gazdagodtam, amik a fotók formájában mindenképp elkisérnek. Köszönöm Kedvesemnek és családjának a szíves vendéglátást, Kedvesemnek külön köszönöm hogy elnézte a morgásaimat :) és hogy aranyosan körülugrált :)
Ezúttal úgy érzem Matyis sikerült jobban megismernem a családból, és kicsit többet megtudni róla. Azt kell hogy monjdam hogy nyárinditó túrához képest nagyon magasra tette a mércét ez a kirándulás, s bizony nehéz lesz ezt felül múlni. Remélem még sokszor élvezhetem a füredi levegőt, és sokszor kell ilyen pozitvi hangulatú írást írnom.
Ha az eltöltött négy napot pontoznom kéne, akkor egy derék 9,78-al jutalmaznám a túrát.
Kedves olvasóim, köszönöm hogy türelmesen végigolvastátok bejegyzésemet, remélem szórakoztatónak bizonyult, vagy legalább látványosnak.Ezzel a bejegyzéssel végére értem a tematikának is. (Persze vannak még írások amik a kuszniban pihennek pl.: Kedvesem nálunk tartózkodása)
Hamarosan friss krónikával és vagy tematikával jelentkezek, addig is legyetek türelemmel, élvezzétek a nyarat és egymást társaságát, és persze a noszlopi nagytúróst. Mindenkinek kellemes nyarat, a mihamarabbi viszontolvasásig Gépzsíííííííír.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése