Diplomaosztó

Szívélyes csapágyzsíros üdvözletem a kedves olvasóknak! A Kis család szekerén igen csak megszaladtak az élmények, és biza még mindig rest voltam tudósítani ezekről. Ebben a dologban a napi munka és gépem hibáig üzemeltető rendszer filozófiája is közre játszott. Igen kedves olvasók ismételten rossz a gépem, az állandósult gépházprobléma mellé, ajándékba kaptam a windows betörését, vagy inkább betöredezeését is. Így most a számítógépem, mely a XXI század minden csodájával fel van vértezve megfogyva egy 486 DX2-es szintjén tengődik. (Ó' azok a régi szép idők, amikor még 8MB RAMmal lehetett vígan gokártozni :)) Ezen okok miatt aztán a blogomon is felgyülemlett az írnivaló. 

  Most ebben a zord időben aztán klaviatúrát ragadok, s igyekszem feltárni a régmúlt történéseit..

Visszakeresve a tematikában, hátra van még a Füred-túra írásom. Bizonyára kellemes lenne ebben a zord időben Bikinis lányokat, és strandolást olvasgatni, azonban mivel azon a héten is hasonló idő volt, így inkább ezt félreteszem egy meleg nyári napra. 

  S mivel a témában nem kicsit nagyon dúskálok, így meg is van a mai témánk, ami nem más mint a diploma átadó ceremónia.

   No nem kell megreméülni, nem én akasztottam szögre a franciakulcsot s helyeztem fel az ékezetet a gépre. Ezúttal ismét családunk másik tagja gyarapította papirjai számát.

   Igen igen az én egyetlen nővérem, hosszas áldozatos, s nem ilyen tingitangi tanulással mint én, megszerezte második oklevelét a Rába parti Sorbonenon. S mint ahogy Ő sem ment el a nyilvánosság előtti gratuláció mellet, így én is megragadnám az alkalmat hogy fényezzem kicsit sörénykés búráját.

  Mindig is büszke voltam nővéremre, de el kell ismernem hogy két nem is akármilyen diploma megszerzése mindenképp elismerésre méltó. A második papíros megszerzésében kulcsfontosággal bírt az ékes hochendeutches sprachprüfung megszerzé. S persze hol máshol lehetne ezt megtenni mint Győr városában. S mivel ekkor is együtt utaztunk nővéremmel, s biztosítottam a jó hangulatot, így magamnak is tulajdonítom kicsit ezt a sikert.

 Amikor az ember kézhez kaphatja a papiros minden bizonnyal megtérül ez az áldozatos munka. A nemes nappal kapcsolatban aztán egy kis családi rendezvény is kilátásba lett helyezve. 

  A női különítmény, anyukám és nővérem élen járt ismét a szervezésben. Tanulva az eddig átélt diploma átadókból, ezúttal minden eshetőséget figyelembe vettünk. Ez aztán optimista húrokat pengetett meg lelekemben, miszerint mire az enyémre kerül a sor már rutinosak leszünk.

   Ezúttal a népes rendezvényre nem a Kis Haszienda berkein belül került lebonyolításra, így megszabadultunk az ezzel járó főzési procedúrától. Ezúttal csak némi sütemény készült a nemes napra. Ezek közül is olyan különlegességek mint a Rókafarok és az ominózus Fatörzs :D (na jó az azért nem dukált eme alkalomra)

  A hosszas szervezés végén a pénteki napon mindenki számára kicsírásodtak a programpontok. A sütemények elkerültek méltó helyükre a spájzba, a meghívottak átvehették a meghívókat, végül ámde korántsem utolsó sorban mindenki kiválasztotta megfelelő ünnepi mentéjét is. Ahogy az általam kitalált becses mondás tartja "A nők fenntartják maguknak a programváltoztatás jogát". Ezt a ruhaneműk sem kerülhették el.

   Mivel az idő kereke lineárisan halad előre, így a péntek után nyomban elérkezett a szombat, azaz a nemes nap. 

  Reggel korán ébredés volt mindenkinek előirányzékolva, mivel Atiék a reggeli órákra voltak várhatóak. Ők először hozzánk érkeztek, majd családian buszoztunk Győr felé, amolyan igazi kiránduló hangulatban. 

  Ébredésem után, a hölgyek már javában az ünnepi ruha felöltésén sürögtek, s az előzőleg kiválasztott ruhát ilyen olyan okból végül menesztették. Mindeközben szerénységem is magára öltötte ünnepi mentéjét, és a HUHA prezentáció keretein belül vételményezett új öltönykollekciómat. S mint a derék Mónika shóban, a ruhakölteményhez a cipőt Nővérem biztosította. A pénteki nap folyamán ugyanis ez volt előirányozva számára.

  Miután mindenki felöltözött, be is futottak az első vendéket Atiék személyében. Az üdvözlés után, előkerültek az első ajándékok is. Nővérem a nemes napra egy kackiás kis fülbevalót kapott, mely igazán illik a semmilyen frizurájához :) (Ez itt a fülbevaló dícsérete és a frizura kritikája.) illetve egy sörényeshez hasonlító plüsfigurát kapott, mely a csőrében oklevelet tartott.

   Ati mint jó lovag és egyben porondmester elszavalta a kísérőnek szánt versikét, ami igazán megadta az ünnepély nyitányát.

  

   Az ajándék átadás után aztán kicsit még beszélgettünk egymással. Anyu pedig üdvrivalgásával majd a szobából spl fokozattal történő kiszaladással pontot tett a cipőmizéria végére. 

  Ezek után indultunk a buszmegállóba, hogy kezdetét vegye a nagy kirándulás. Az előző tematika szerint s a jól ismert mondás szerint "Buszváró van, váró busz nincs", jó előre kivágtattunk a megállóba. Ott aztán meghánytuk vetettük hogy ki ki mellet fog utazni. Nővérem természetesen lovagja mellett foglalt helyet, míg Anyu és Marcsi néni egymás melett. Így nekem Zoli maradt utastársként.

  Az út aztán jó hagnulatban tellt, bár pápa után nem igazán tudtam elviselni az öregek csacsogását, így a busz fiatalabb, poénosabb oldalára helyezkedtem, s előrevándoroltam sörénycicchez és az ő porondmesteréhez.

  S mivel Atival hamar egymásra tudunk hangolódni, így az út is jó hangulatban telt. A szexista poénok csak úgy suhogtak az út során, amit Ati feldobott azt én lecsaptam, teniszes szófordulattal élve, pont itt szerva ott. A derék dinom-dánom során az út is eliramodott, így észre sem vettük s megérkeztünk a győri buszpályaudvarra.

   Mivel az idővel jól álltunk, s a ceremónia csak 14:00 kor kezdődött, így egy kellemes kis sétát vettünk egy egyetemi kerület felé. Az út jól, ám főleg lassan telt, számomra elég megeröltető is volt hogy egy órán keresztül sétáltunk befelé.

   A séta vagyis ödelgés után azonban még mindig jól álltunk idővel, mert az óra még nem haladta el a 11 órát. Ez azért említésre méltó, mert ebben az időpontban nyitnak az éttermek. 

  Így hát úgy határoztunk hogy keresünk egy padot, ahol azt a jó fertályórát elücsörögjük. Ekkor esett meg a vak vezet világtalant eset, ugyanis anyu a menetoszlop élére állt, s elkezdett az orra irányában bandukolni, azzal a nem titkolt szándékkal hogy 'pad' nevű tereptárgyat találjon. 

  Az eseményt persze a csorda szellem követte, s így a többiek is megindultak irányába, nővérem és én hiába képviseltük azt az álláspontot hogy arra bizony nem sok pad van elhelyezve. 

  Így egy újabb kellemes kis séta kerekedett a dologból, melynek végén Édesanyám biztosan Likócson kötött volna ki. 11 óra után kicsivel felhívtuk anyu figyelmét hogy ha még öt percig glückmallozik pad után, akkor Likócson találja azt meg ("vagy még ott sem")

 A győzködés végre hatásosnak bizonyult és bősz ius murmurandi keretében hogy "milyen egy város ez még pad sincs" indultunk visszafelé.

  Az új hullámba érve, aztán ezek a rossz emlékek szertefoszlottak, helyét az izgatottság foglalta el. Miután leültünk egy hangulatos kis boxba hamar megejtettük a rendelést. Szerénységem nem áldozott az Úr asztalán, mivel én Kedvesemmel szerettem volna étkezni. 

  Az asztalnál aztán ahogy lenni szokott remek kis társalgás kerekedett. Azt hiszem mindenkinek ízlett a kiválaszott menű, bár tény hogy a levest csak a szőrőstorkuak túdták megenni.

 

   Miután a társaság tagjai magukhoz vették a napi betevőt, s sikeresen lesómlóiztam a nyakkendőmet, elindultam Kedvesemhez a buszpályaudvarra. Ő ugyanis később csatlakozott hozzánk.

  A remek logisztika során sikerült épp időben érkeznem, így egyikünk sem várt sokat a másikra. Miután aztán kilelkendeztem magam a csodás ruhakölteményén, s balatoni barnaságán, elindultunk a központ felé. 

  Ezúttal bár nem mentünk gyorsan mégis 20 perc alatt bejutottunk az Új hullámba, ahol mi is birtokba vettük az ételt. Szükség is volt rá mert mindketten eléggé éhesek voltunk. Az étteremben nagy meglepetésre találkoztam Gali "bátyáim" tanár úrral, aki a szokott (Ikarusos) lendületével és buzgóságával üdvözölt engem és arámat. A buzgó üdvözlést sikerült végül a távozáskor felülmúlnia :) úgyhogy Gali tanár úr nem felejt :) 

 A kiadós ebéd után, mivel az öltönyös népek egyre csak gyűltek elindultunk az egyetemi csarnok felé. A Széchenyi Egyetemen ugyanis mindig ez a tradicionális hely ad otthont a diplomaátadónak. Ezúttal az egészet megfűszerezte egy kis épitkezés, a családi videófelvételeket pedig a "Józsi dobd ide a sört b..."-felkiálltás. Egyes (sunyi exépitészmérnök) hallgatóknak pedig a toronydaru tökéletes lehetőséget biztosított a fotózkodásra.

  Mi is ebbe a fotózós mizériába csöppentünk bele. Nővérem ugyanis lelkesen fotóztatta magát, előbb solóba, majd "csuklós" kivitelbe Zolival. Végül pedig Trojkában Zolival és Atival. Aztán pedig végigjártuk az összes létező permutációt és variációt ahány félekép 7 embert sorba lehet rendezni.

 

Miután kint kifotózkodtuk magunkat elindultunk a csarnok belsejébe, hogy elfoglaljuk helyeinket. Ahogy az lenni szokott, némi nógatás hatására bent is készítettünk pár képet. Ezeket akkor senki nem értékelte igazán, aztán utólag mégis az "Ez is jó kép" bélyeget kapták. De ne csak beszéljünk róla, tegyük is közzé ezen gyimilcseket is

A fotózás után aztán elfoglaltuk helyeinket, majd kisvártatva megkeződött az ünnepség. Kedvesemmel mi jórészt tanulva az előző ilyennemű eseményből ezúttal a hátsó lelátóra helyezkedtünk. Onnan aztán mindenhova betekintésünk nyílt. Az ünneplés mint most is felvonultatta a kötelező sallangokat, a bevonulást, a rekettyésen elénekelt, a szomszéd éneklését figyelő Himnuszt, az unalmas hosszadalmas beszédeket, és a politikától sem mentes köszöntéseket, majd pedig az ilyen olyan hóbelefrancos ösztödnijjakat és arany csavar átadásokat :)

  A szerelmes szív persze ekkor is talál magának jobb elfoglaltságot, én ugyanis Julcsi szoknyáját kezdtem feltérképezni az uncsibb pillanatokban. Itt ott megszakítva egy egy nyelvcsatával, ami mondhatom eléggé érdekes tapsviharra :) 

   Ez a játék egészen addig tartott míg a mögöttünk helyezkedő kisgyerek meg nem kérdezte anyukáját hogy "Anyu a néni és a bácsi mit csinálnak?". Ekkor úgy elszégyeltük magunkat hogy befejeztük emez tevékenységünket. 

  Az átadó a megszokottak szerint zajlott. Sor feláll, odavonul, felbattyog, igyekszik nem elesni, megáll a kijelölt vonalnál, kezet nyújt, papírt átvesz, levonul, majd helyet foglal. 

  Szerencsére idén gyorsabban ment ez a műveletsor, aminek valószínűleg az volt az oka hogy kevesebb ember diplomázott. Persze nem lenne dodi blog a dodi blog ha erre sem talált volna alternativ magyarázatot. A színfalak mögött helyetfoglaló ügynökeim szerint ugyanis azért ment gyorsabban a folyamat mert idén csinosabb és ügyesebb hoszteszeket alkalmaztak az embercsere levezénylésére.

  S mivel a népek betűrendben vehették át okleveleiket, így Nővérem hamar sorrakerült. S mivel nővérem "vonulása" épp egybeesett a szájcsatával, így kishijján le is maradtam az átvevés pillanatáról. Szerencsére az egyetemi fotós Frici résen volt, így  a grandiózus pillanat nem fog hiányozni a családi albumból. Miután mindenki átvette a diplomáját, következhetett a kivonulás, ami nem volt valami egyszerű feladat. 

  Anyura ekkor jött rá valamiféle "roham" ugyanis tatár módjára sürgetni kezdte nővéremet a talár leadásával. Szerencsére Ő érkezett elsőnek, s Timinél sikerült is hamar leadnia a ruházatot.

  Ezután Julcsi is átadta nővéremnek szánt ajándékát, ami egy remekbe szabott kis Rafaelós virágcsokor volt. Majd elindultunk kifelé és hamarosan hazafelé.

 

Mindezek után aztán Anyu hathatós sürgetésére elindultunk kifelé az épületből. Mikor aztán rádöbbentettük anyut hogy "ejj ráérünk arra még", s bizony ismételten temérdek időnk áll rendelkezésre a hazafelé fuvarozó buszjárat indulásáig.

   Így hát  ismételten egy fotózós periódus következett, s mivel én jó öccshöz mérten már jó előre kerestem a megfelelő fotóhelyszíneket, így javaslatot is tettem az egyetemi parkban történő fotózáshoz. Persze miért is legyen egyetértés, anyu és Zoli inkább a park előtt kinőtt zehernyés előtt akartak fotózkodni. Végül aztán sikerült meggyőzni őket hogy a Széchenyi szobor, sokkal illőbb háttér mint a tudás fája (vagy épp rekettyése). Így kisvártatva itt is lebonyolítottuk a 7 ember permutációja cimű játékot. Szerencsére a sok kép közöl jó néhány ha nem mind az összes jól sikerült.

A fotózás után aztán a fent említett gyorsasági motort megszégyenítő tempóban haladtunk a buszpályaudvar felé. Útközben aztán kellemesen beszélgettünk. A nagy melegre való tekintettel aztán Julcsival birtokunkba vettünk egy frissítő kis epres jégkását. 

  Az esemény utolsó említésre méltó, és győrhez köthető momentuma az volt, amikor a Komédiás étterem előtt nővérem megbicsaklott és ha már a szinpadon nem tudta megmutatni a tripla lucbergerét, egy kis közönséget beavatott esési képességeibe. Mondhatnám hogy úgy inogott mint a refinanszirozási kamatláb. Szerencsére az eset során senki nem sérült meg jobban, bár a duzzanat ami később keletkezett nővéremen eléggé rútra sikeredett.

  Ezek után óvatosan, s az eddigieknél is lasabban haladtunk a buszpályaudvar felé. Ott aztán fél órát vártunk, majd megérkezett a hazafelé szállító buszgépjármű.

  Az út jó hangulatban telt számomra. Atiék és az Ősök beszélgettek, én pedig Julcsival játszottam végig az utat, Zoli nagy nagy rosszallására. 

  Hazaérve aztán beburkoltunk némi dinós gyerekpezsgőt, mert ugyebár ily melegben nem igazán ajánlott alkoholos lőrét iddogálni. Másik részről pedig nővéremben és bennem még aktívan dominált a nyelvizsga sikerére pukkantott megpimpósodott pezsgő bukéja. 

  A pezsgőzést egy kis beszélgetés követte, majd hamarosan a vendégek elindultak hazafelé. Így esett hát meg nővérem második papiros szerzése, vagyis pontosabban az átvétele. Bővebb képért paslantsatok át nővérem blogjába. 

  Az esemény után már csak Kedvesem maradt nálunk vendégségbe, de ez már egy másik történet...

  

Összegezve a történeteket: A második diplomaosztó mindenképp jobbra sikerült mint az első. A szervezés kajálás és persze a legfontosabb a társaság most sokkal ízesebb volt. Azt hiszem ebből az eseményről sokkal több mindent fogunk majd évek múlva idézni a baráti beszélgetésekben. Köszönöm nővéremnek a meghívást. Még egyszer elmondanám hogy nagyon büszke vagyok rád és ezért most adok is egy virtuális sörénysimit :D Nem kis munkád van ebben a papírban. Remélem hogy sikeresen tudod majd érvényesíteni a megszerzett tudást, és ahogy az egyik főmufti mondta "Öregbíteni a Széchényi István Egyetem és Győr hírnevét." Hatékony képviselője leszel a régiónak és tudásoddal a hazádat gyarapítod majd. Sok sikert kívánnék és persze egy jó kenyérkereseti lehetőséget.

  Köszönöm mindenkinek aki jelenlétével emelte az esemény fényét, remélem hamarosan a saját hasonló rendezvényemről számolhatok be nektek.

  Kedves olvasóim, remélem tetszett a bejegyzésem, és hogy nem unatkoztatok nagyon-e sorok olvastán.

  Hamarosan újabb élményekkel jelenkezem, addig is legyetek jók, élvezzétek a télies nyarat és egymás társaságát. A mihamarabbi viszontolvasásig sziasztok.