2010. május 8., szombat

BL felhangok

A futball egyik bűvöletes tulajdonsága, hogy ugyanazt a mérkőzést tízezer néző húszezerféleképp látja, és ennek következtében vég nélkül lehet vitatkozni felette. Az egyikük Cervantes korából veszi a hasonlatait, a másik az afganisztáni helyzet szakkifejezéseivel elemzi a játékot, miközben a harmadik akkorát zuhol a söntéspultra, hogy az menten kettéreped. Legegyszerűbb tehát kettéválasztani a dolgokat. Főképp azért, mert a szurkoló nem passzív befogadó; buzdít, hőzöng, kárál, lelki tusát vív, felemel, elátkoz, harcol, megsemmisül, aztán kezdi elölről. A csapat az isten, a játékosok a szentek.

Ezen az ágon nem meglepő módon egy Real-Manchester elődőntő is kialakulhatott volna, de mint tudjuk "kemény játék a foci" s végül beigazólódott az örök érvényű mondás "a foci egy olyan játék amit 22-en játszanak és a végén a németek nyernek". 
 A történelem azonban úgy alakult hogy a bőrgatyások a Manchestert búcsúztatták egy hajtós meccsen,  míg a másik sztárcsapatot a Lyon ütötte el a továbbiaktól. Egyesek szerint persze a Bayern érdemtelenül igazi kemény ellenfél nélkül jutottak el az elődőntőig, szerintem azonban ez nem így van. Ne feletkezzünk meg arról hogy az elmúlt évek meghatározó csapatát a vörös ördögöket pottyantották ki.  Szóval kezdjük a tényállást a Lyon-Bayern elődöntőnél.
  Mit is láttunk a második elődöntő odavágóján?
  Egyrésszt volt itt egy Bayern amely nekiesett a Lyonnak mint Tóth az annyának, beszórította a Lyont, ráerőltette akaratát a Lyonra.
  Volt egy Lyon, amely számára az eligazításon Cloude Puel felrajzolt a Tiltott Várost, a Bayern tizenhatosára, ahova csak fővesztés terhe mellett lehet belépni.
  Aláírom, hogy hosszú a szezon, és kizsigereltek a játékosok, meg minden, de az előző nap megejtett félnapos utazás nehogy már zombikat csináljon ezekből az élsportolókból anélkül, hogy végig LSD-zik a trippet.

Tehát volt itt egy olyan Lyon, amely gyakorlatilag a szoros vereségre hajtott, mert kilencven percet még a Bayern ellen sem lehet kivédekezni. Más megfogalmazásban, a Bayern pont nem az a csapat amely ellen  ki lehet védekezni 90 percet. Puel szerint játékosai bátrak voltak. Mondjuk igaza van, tökös dolog bevállalni, hogy feladjuk a támadások lehetőségét, hátha így is továbbjutunk. A Bayern viszont úgy indított, és úgy tolta végig az egész fellépést, ahogyan a közönség tette oda magát a kezdés előtti percektől fogva - ez az Aréna azért nem egy olyan rossz hely, és nincs is messze, ide megéri kimenni meccset nézni.
Igazából mindkét csapat elérte minimális célját. Vagyok olyan naív, hogy azt higgyem, a Lyon eredetileg a döntetlenre "hajtott", a Bayern viszont, ha nem is gondolta komolyan, hogy kitömi ellenfelét, de legalább kettővel szeretett volna útnak indulni.
 
Ez a mérkőzés valójában nem volt fokmérője a müncheni vörösöknek, hiszen a vendégek a tíz perces emberelőnyben is passzívabbak voltak mint egy benyugtatózott Kimi Räikkönen. Vagy Kimi Källström. Ő is játszott, gondoltátok volna? És nem volt mércéje a lyoni védelemnek sem, hiszen gyakorlatilag csak Robbent kellett (volna) levédekezniük, bár ez sem sikerült száz százalékosan. Noha Mülleren fél Európa sikítva röhögött annál a helyzetnél, a másiknál gyakorlatilag ő döntötte el a találkozót. Robben bátor, de nem megalapozatlan lövését Lloris simán fogta volna, ha nem csetlik/botlik épp a legjobb/legrosszabb helyen a Linke keresztnevét és rendszámát egyszerre bitorló kissrác.
  Ezek tükrében nem meglepő az eredmény, ahogy Vincze Ottó modta "Az a csapat nyert amelyik több gólt rúgott". Nem meglepő tehát hogy az eredményjelzőn a 90 perc után az 1:0-as eredmény büszkélkedett.
 A Bayern sovány előnnyel utazhatott Lyonba. A franciák pedig soványka hátrányban várhatták a visszavágót.

Azonban az odavágási igéretek ellenére kedden ott folytatta ahol szerdán abbahagyta.  Vagy ahogy a Müncheni transzperens szólt "rakjátok meg őket" 
 Azzal a különbséggel, hogy Olic szerbszagot szimatolt, felcsatolta a bajonettet, és rárontott a hétvégén jókat szundizó franszia védőkre, akik nem értesültek arról, hogy az edzőtáborban karaoke és golfütő a minimum, ha tovább akarnak menni. Persze van egy ember a pályán akire általában mindent rá lehet fogni ő pedig a Bíró. A kiállítás valóban kissé kemény ítélet volt, de legyünk őszínték a kiállitástól  függetlenül a Lyonnak nem volt köze ehhez a párharchoz.
Noha az összetákolt, helyenként hitványan zónázó bajor védőfal repedésein keresztül néha eljutott valamelyik büntetőterületen belül álló francia csatárhoz a labda, hogy aztán eldurrantsa valahova, de véletlenül se a kapura, a vendégek az első párharc első pillanatától kezdve úgy léptek fel, mint aki BL-döntőt fog játszani. És fognak is, mert noha Thomas Müller helyenként még ugyan fogalmatlan, de hihetetlenül erőszakos, és van ott egy Ivica Olic is, akit ugyan le lehet sajnálni kihagyott helyzetei, vagy labdaművészi hiányosságai okán, csak nem érdemes, mert a Bernabeauban Bajnokok Ligája döntőn fog kezdeni, megérdemelten és félelmetesen.
 Én nem emlékszem, hogy Buttnak lett volna bármi dolga kósza, lecsúszott beadások lehúzásán kívül. Badstuber sokkal jobban rombolt középen, mint balbekkben, ez a Contento gyerek meg, aki amúgy egy Bergomi Giuseppébe oltott Nakata Hidetosi, egyáltalán nem viccel. 
Müller először megint kinevettette magát, és abban a pillanatban megfordulhatott a müncheni szurkolók fejében, hogy "Most akkor tényleg ő a Bayern Higuainja?", de csapata ismét annyira német tudott lenni a szó lehető legpozitívabb értelmében, hogy még kihagyott zicceréből is erőt merített. Ha volt egyáltalán szüksége rá.


A franciák csak Robben jobb oldalon történő semlegesítésére koncentráltak, és ott hagytak egy hatalmas üres terülelet baloldalt Altintop előtt, aki annyira azért nem rossz, hogy előbb, vagy utóbb ne
éljen ezzel a lehetőséggel.
A párharcot eldöntő két gól erről az oldalról érkezett, az elsőnél Robbennek csak át kellett csoszognia Puskás helyére, és máris vihart kavart, amire válaszul a hazai védelem igencsak megmosolyogtató csetlés-botlást produkált, de mind Müller harcossága, mind pedig Olic helyzetkihasználása példaértékű volt. Ezt követően vége is volt a meccsnek, bár a Bayern játékosai elég jól érezték magukat a hátralévő bő egy órában, Olic pedig tökéletes mesterhármasra egészítette ki az eredményjelzőn megkezdett sormintát, a Lyon számára ez nem volt több végeláthatatlan szenvedésnél.
 Nem született tehát nagy meglepetés, a Lyon nem jutott be a döntőbe, míg a Bajorok uralva mindkét meccset jogosan léphetnek pályára a döntőben.  Összesítve Bayern:Lyon: 4:0

ÉS most figyelő szemeinket vessük hát a másik ágon, ahol ennél sokkal ígéretesebben alakult a sorsolás. Az elmúlt év királyával, a minden vivő Barcelónával az Inter került szembe. Aki kétszer egymás után úgy el tudja bizonytalanítani a Barcelonát, hogy a címvédő jobban hajaz a Schalkéra, mint bármikor története során, annak a BL-döntőben a helye.
Aki elméjét lazacrózsaszín pszichonikus pajzsba burkolta az úgy látta, hogy Dani Alves égbekiáltó helyezkedési hibákat követett el, és még mindig képtelen beadni. Úgy látta, hogy Busquets szűrő létére egy darab szabálytalanságot tudott felmutatni, Pique, Xavi és Maxwell egyet sem. Átjáróház. Keita az egész meccsen nem csinált az égegyadta világon semmit. Messi egy vasbetonba ágyazott mammutfenyőt sem tudott kicselezni, Xavi oldalra pilinckázott, és persze ott van az a haszontalan Ibra, az egyenes kiesések léhűtője.

Aki viszont már oviban is csak Pirelli traktorgumikon volt hajlandó ugrálni, mindebből egy mákszemnyit sem vett észre. Hiszen ott volt neki a Capitano, a meccset hi-bát-la-nul, gondolatnyi rontás vagy tévedés nélkül leoktató Zanetti. A mindig zseniális Maicon. Az ezúttal alázatos arcát mutató, két gólt is előkészítő Eto’o, aki felszántotta saját térfele közepét is. Vagy a szezon előtt lesajnált, azóta a világ legjobbjai közé emelkedő Milito, aki olyan összetett és fajsúlyos centerjátékot mutatott be, amit Spanyolországban játszó védő ritkán lát közelről.
Nem kérdés hogy az Inter megmutatta hogy nem kell a gatyóba csinálni a sztárokkal megtűzdelt világ és európa verő katalánoktól. Megmutatta hogy lehet futbalozni szépen és pontosan. Azt hiszem a saját fegyverével verte meg a másnapos formáját mutató Barcat.
  Szép játékkal hajtós meccs alatt 3:1-re verte a spanyolokat, akarom írni a katalánokat.
Igen, a harmadik gól les volt, kb. 30 centis. A labda épp Sneijder fején van, így nem látni, azt viszont igen, hogy Milito szinte az ötös vonalán áll, Pique meg nem.


Igen, a második gól előzménye az volt, hogy Motta  (csapó négy) hosszú métereken keresztül rángatta Messit, aki erre botor módon megállt, és példáját a fél Barcelona is követte, az Inter viszont a meccsre jellemző módon végigviharzott a pályán. (A poszt végén hiperlinkelt videóban meg lehet nézni a teljes jelenetsort)
Nem, Dani Alves kivételesen mégsem hibázott az első gólnál. Puyol a rövid ötösön, ahol kell, Pique Militóval párban, Alvesnek követnie kellett a befelé húzódó Pandev mozgását - a háttérben Sneijder kószál magányosan.
Az Alves elleni tizenegyes fújható lett volna, mert bár Sneijder mintha az utolsó pillanatban visszahúzná a lábát, az mégsem járja, hogy a derekam mellett jobbra-balra feltűnő csülkök közepette kelljen kapura törnöm. Perdöntő felvételt nem találtam, de a meglévő kontaktus valószínűsíthető.
Mindazonáltal a végtelenbe nyúló, és végül mégis csak Övrebo nevével végződő eszmefuttatásoknak nem sok értelme van. Az Inter megérdemelten győzött, pártállástól függően a különbséget lehet vitatni, de a vége akkor is az, hogy Internazionale – Barcelona 3:1   

S most lássuk a visszavágó történéseit, a Katalánok otthonában mindenki nagy csinnadrattára és olvaszverésre számított. Köztük én is :) S már már felsejlett előttem a Bayern-Barca döntő. 
Aki 90 percet lehoz úgy a Barcelona ellen, hogy a hat trófeát birtokló csúcsklubnak hazai pályán gyakorlatilag nincs kidolgozott helyzete, az nem antifutballt játszik, hanem olyan területvédekezést mutat be, ami egy kaukázusi juhásznak is becsületére válna. Aki 60 percen át emberhátrányban játszva is képes a fentieket megvalósítani egy idegenbeli BL-elődöntőben, az meg lehet, hogy a világ legjobb csapata. De az biztos, hogy a világ legjobb edzője irányítja. 
Nagy taktikai elemzésbe kizárólag az első 28 percet illetően lenne érdemes belemenni, hiszen Motta kiállítása után egy új meccs kezdődött. Az látszott, hogy Guardiola sem számított huszáros Inter-rohamokra, mert három védővel kezdett, a széleket Dani Alvessel és Keitával zárta le, de amennyit az olaszok előre akartak menni, akár beállhatott volna ő maga is. Mourinho ugyanazt akarta csinálni, mint Milánóban, csak Pandev sérülése miatt Chivunak kellett felvennie Alvest, azaz annyival volt védekezőbb a taktikája, hogy nem egy csatár játszott balszélsőt, hanem egy hátvéd. Ja, és Guardiola újra megcsinálta azt a hülyeséget, amit Milánóban: Messi középen kezdett.


Az Inter még azon sem változtatott, ahogy Milánóban megszállta saját kapuja előterét. Kicsit még mélyebben védekeztek, de ugyanúgy vették fel a közeledő támadókat, mint otthon, és ugyanúgy adták kézről-kézre Messit és Xavit, hogy ha esetleg valakinek irgalmatlanul fel kell rúgnia valamelyiküket, akkor megosztozhassanak a lapokon is. Mert azokon meg kell osztozni! Ha ezt nem tudod, és mellé még akkora ökör is vagy, mint Thiago Motta, akkor iszonyatos hátrányba hozod a saját csapatodat.


A Barca nem tökölt, azonnal torkon ragadta az Intert (80 százalékos labdabirtoklásnál a bokszban döntő fölényt hirdetnek), de saját játékából pont annyit tudott játszani, hogy rengeteg apró passzal haladt a vonal felé. Mármint az oldalvonal felé, mert előre egy tapodtat sem jutott. Senkinek ne legyen kétsége: a mérkőzés hasonlóan alakult volna akkor is, ha Motta a pályán marad. Mourinho tudta, amit ép ésszel nem gondolhatott komolyan senki: a csapata képes hiba nélkül végigbekkelni egy meccset, még a Barcelona ellen is.
A kiállítás csak annyit változtatott az Inter felfogásán, hogy már eszükbe sem jutott a másik kapu felé szagolni, míg korábban Eto’o, vagy Milito el-elnyargalt egypár előrevágott labda után – nyilván tök feleslegesen. 10 emberrel viszont Mourinhónak nem volt más választása, ha tovább akart jutni, meg kellett gyilkolnia a Barcelonát. A portugál pedig nem szemérmes: Eto’o ment szépen balhátvédnek, Milito üldözte a labdás embert, a többiek meg tették, amit egyébként is tettek volna. És persze ott volt Cambiasso, aki az első meccsen is elképesztőt nyújtott, most viszont kinőtt még két lába, és a meglévő négy mellé másik két tüdőt is növesztett, egyszerűen nincsenek rá szavak, mekkorát játszott.

Az antifutball vád csak akkor állna meg, ha egyenlő létszámban maradnak a pályán a csapatok, így szót sem érdemes vesztegetni rájuk – különösen úgy, hogy végül eredményes is lett. Mivel tudjuk, hogy ugyanezt csinálta volna 11 játékossal is, átfogalmazhatjuk célfutballá Mourinho taktikáját, és feltehetjük magunknak a kérdés: vajon mi a francot kellett volna csinálnia? Kockáztatni? Ugyan, minek? Amikor tökéletesen működött, amit kitalált, és a világon semmi jele nem volt annak, hogy a Barcelona bármi meglepőt tudna húzni. Mourinho nem is cserélt a kiállítás után, csak a fáradó embereket hozta le: Sneijdert is csak a 66. percben, és csak a 80. után kezdte el hússal feltölteni a 16-os felületét. 

Mourinho nagyon sokat tanult a Serie A-ban. Ez a hihetetlenül precíz, végtelenül fegyelmezett védekezés az egyetlen, amivel ki lehet fogni a lovakat egy olyan csapat szekere elől, ami vércseként csap le a szabadon hagyott területekre, és a levegős passzsávokra. Az Inter egyiket sem tette meg. 94 percen keresztül. 10 emberrel. Lehetne itt arról is beszélni, hogy hiba volt Ibrahimoviccsal kezdeni centerben, és még nagyobb Messit ugyanúgy behúzni mögé, ahogy Milánóban, de nincs értelme, mert valószínűleg a Barca nem tudta volna úgy variálni a csapatát, hogy azzal zavarba hozza az Intert.

Jöhet a tavalyi mantra: a Barcelonának egy játéka van. Azzal jó eséllyel bárkit lever, úgyhogy nincs rászorulva, hogy másik legyen neki. Aztán van az úgy, hogy jön valaki, aki képes arra, hogy ezt tönkretegye, és akkor vagy jön Iniesta a lefújás előtt 2 perccel, vagy nem jön, és Jose Mourinho tébolyult dervisként rohangál a Camp Nou gyepszőnyegén a lefújás után. Az Inter egy olasz csapat, és nagyon olasz, hiába nincs benne egy szál macskazabáló sem. Ha ehhez hozzávesszük Mourinho zsenialitását, és mindent, ami a portugált övező jelenség része, már nem is olyan meglepő, hogy kiejtette a világ legjobb csapatát. Mert a Barcelona annak ellenére a világ legjobb csapata, hogy jött valaki, aki elverte, mint a kétfenekű dobot.

Így az események tükrében azt hiszem nem véletlen hogy ez a két csapat játsza a 2010-es döntőt akik. Sokak szerint két "gagyi" csapat jutott a fináléba, véleményem szerint azonban 22 tökös srác, akiknek ott a helyük. Szép játékuk kitartásuk és küzdeni tudások miatt mind a Bayern, mind az Inter megérdemelten lép pályára madridban. Abban a Santiago Bernabeu stadinban ahonnét nem is olyan rég  Wesley Sneijder és Arjen Robben   integetett a madridi közönségnek. 
  Talán épp a "sors" akarta így, ők ketten megmutassák a királyi gárdának hogy hiba volt őket elküldeni, mert minkdettőjüknek helye van a világ foci elitjében.
  
  
És hogy mit várok a 2010-es BL döntőtől? Elsősorban bízom abban hogy ismét egy klassz kis társaság gyűlik össze a rába parján, s olyan nosztalgikus s sokat emlegetett hepaj kerekedik majd mint az első csoportos meccsnézésünkön. Másod sorban, vagyis inkább első sorban de ez ugye nem rajtunk múlik parázs meccset a két csapat között. Úgy érzem hogy egyik csapat sem fog kíméletes szűzlányként viselkedni az ellenféllel szemben, és ahogy a bajorokat ismerem egy gól csak feltüzeli őket. Szóval a 10-0-ás Inter győzelmet kizárnám Márton kollega úr. 
  Talán mielőtt komolyabb tippmixbe mennék bele, majd kikérem Hajmi véleményét, mert ő nagyon szépen le tudja vezetni autók példáján a footballt. Bár lehet hogy Bandi szavai lesznek a nyerők, miszerint nem érdemes tippelni, jósolni. Valószínűleg a jobbik csapat fog győzni, az aki több gólt rúg :) 
  Azt hiszem ennyivel szerettem volna megalapozni az ezévi BL-döntőt. Jah még egy lányos zavaromban :) Szóval aki szereti a focit, s tetszettek a soraim, meg persze a korábbi híradásaim a BL döntőről azt szerettel meghívom a Győrbe május 22.-én a Lapos Tanszékre, ahol a népes kis csapat nézi majd a döntőt.
  Szóval hamarosan megtudjuk ki lesz 2010-ben Európa császára, s hogy a sör vagy a pizza a király :)
 Addig is legyetek jók kedvcsinálónak pedig szemezzetek korábbi írásaimból (1) (2). 




A következő írásomig legyetek türelemmel, vigyázzatok magatokra és élvezzétek egymás társaságát, addig is míg újra írok szerbusztok.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése